♦♦♦ Chapter 3: "Zsebtigris"♦♦♦

 Lassan nyolcadik napja nem szól hozzám, sőt, rám sem néz. nem igazán foglalkoztat, már megszoktam, hogy az emberek magamra hagynak. Jobb is nekem egyedül. Megtanultam már, hogy az emberek csak addig vannak veled, míg nekik szükségük van rád. Aztán, otthagynak a fenébe, és azzal már senki sem foglalkozik, neked vannak-e gondjaid-bajaid, esetleg szükséged van-e valamire. Ezen gondolkodva bámultam ki az ablakon. Körülöttem mindenki beszélgetett, néha rám néztek, de nem nagyon foglalkoztatta Őket silány látványom. Veszek egy mély levegőt, és egy pillanatra behunyom a szemem. Az anime opening, amit éppen hallgatok, szét akarja marcangolni a hallójáratom, de egyáltalán nem zavar. Minél kevesebbet hallok a külvilágból, annál jobb. Fejem a fal felé fordítom, hogy megnézzem az időt. Még bőven tart a szünet, így kiveszem a fülemből a fülest, és elteszem, a telefonommal együtt. Hirtelen mindenki kirohant a teremből, és nagy dulakodásra lettem figyelmes. Fel is pattantam egyből, és rohantam a helyszínre. Nem sokkal az ajtó mellett volt egy nagyobb kör. Előre furakodtam, és megláttam azt, amire nem számítottam. Armin és a vörös hajú lány próbálják szétszedni Levi-t és Eren-t, akik épp verekedtek. A barna hajú ingénél fogva rántotta magához Levi-t, és épp be akart neki húzni. 

- EREN! - kiáltottam el magam, és amilyen gyorsan csak tudtam , odaléptem. A fiú öklét elkaptam a levegőben, az pedig lefagyott. Vörös szemeim villámokat szórtak, a fiú pedig meglepődött. Másik kezemmel hátralöktem szobatársam. Elengedtem Eren kezét, megmarkoltam a tarkóját, és orrba térdeltem. Most lehet mondani, hogy szadista vagyok, de élveztem. Amint kicsit kiegyenesedett, pofán rúgtam, amitől vért köpött a folyosó padlójára. Mint aki jól végezte dolgát, el akartam sétálni. A körülöttünk lévő kör is feloszlott, engem fújolva, hogy tönkretettem az előadást. Mikasa és Armin felvakarták a fiút a földről, és Én is indultam volna vissza az osztályba, mikor valaki elkapta a csuklóm. Megfordultam, és Levi lehajtott fejével találtam szembe magam.
- Aya....- meglepettség ült ki az arcomra. "De jó, újra hallani a hangját...." - ...miért?
- Mert nem vagyok olyan, mint Te. - ezzel kirántottam volna a csuklóm keze közül, de közelebb rántott magához. - Mi..mit csinálsz? - kérdeztem meglepődve.
- Azt hittem utálsz.... - mondta halkan. Eddig megfeszült kezem elernyedt, és ledöbbenve próbáltam leolvasni bármi érzelmet is az arcáról.
- Otaku vagyok, nem tudok sokáig haragudni...
- Most miattam fognak utálni a többiek. - "Mi...miért érdekli ez Őt?"
- És akkor mi van?Eddig is utáltak..... - mondtam, és kirántottam a kezem. - Megyek órára. - ezzel elindultam, de elkapta a derekam. Teljesen lefagytam, főleg mikor maga felé fordított. Kikerekedett szemekkel figyeltem, ahogy magához húz. Azt hittem, meg akar csókolni, de nem. Karjait körbefonta a vállam körül, és a mellkasához nyomott. Mélyet szippantottam az ingébe. "Még mindig vanília illata van....." Nagy erőt kellett vegyek magamon, hogy vissza tudjak ölelni.
- Aya Én...sajnálom...amiket mondtam.... - kezdte egész halkan. Könnyek kezdték el marni a szemem, de csak erősebben öleltem meg.
- Levi.... - szólaltam meg, pár perc múlva. - ...órára kéne mennem... - ekkor elengedett. Még egy kicsit szívni akartam a vérét, ezért az előtörő mosolyom visszafojtottam, és a szemébe néztem. - Ma elmegyünk bevásárolni. Nincs ellenkezés! - mondtam komolyan, Ó pedig bólintott. Intettünk egymásnak, és visszamentünk a termünkbe. Amint beléptem, mindenki felém fordult.
- Zsebtigris! - ugrott egyet hátra Jean.
- Az Aya, de mindegy... - mondtam unott hangon, és elindultam a bevert orrú fiú felé. Mikasa szúrósan nézett rám. - Izé...Eren..? - ekkor felnézett rám. Eléggé meglepődött, nem hiszem, hogy számított volna rám. - Cs..csak bocsánatot szeretnék kérni... - mondom halkan, lehajtott fejjel. Erre mindenki egy emberként hőkölt hátra. - Tudod....Levi a szobatársam, és..nem tudom miért csináltam ezt.... - ekkor megéreztem egy kezet a vállamon.
- Nem haragszok...Te csak megvédted! - amint felnéztem, Eren palackzöld szemeivel találtam szembe magam. És mosolygott.
- Hé, Zsebtigris! - "Mindenki nézte a Toradora-t, vagy mi?!" Hátrafordultam, és Reiner-t láttam meg, amint az ajtófélfának dőlve vigyorog.- Hallottam, mikor annak a srácnak, hogy Téged itt mindenki utál! - teljesen lefagytam. Megint.
- Te...Te hallgatóztál?
- Csak hallottam ezt-azt. - mondta vigyorogva. - De most komolyra fordítva a szót...Mi nem utálunk! - lépett közelebb hozzám.
- De hát.... - nem tudtam mit mondjak. - Nem utáltok? - néztem körbe.
- Nem hát! - könyökölt az asztalra Connie, mellette Sasha hevesen bólogatott, miközben szájából ramen lóg ki. Hogy Én ezt a lányt nem értem, az is biztos!Egész nap eszik, megállás nélkül, mégis olyan vékony mint a kisujjam.
- Té...tényleg? - értetlenül fordulok körbe, mikor hirtelen egy kéz csapódik a vállamra, míg valaki átkarolja a másikat. Egyik oldalamon Reiner áll vigyorogva, másikon Jean. Én szinte eltörpülök köztük, de ezt már megszokhattam volna.
- Jól elintézted Jäger-t, Zsebtigris! - emeli fel a kezét Jean, akivel egyből lepacsizok. Eközben Eren háborogva állt fel, Mi pedig csak nevettünk rajta. Szó, ami szó, vannak összetűzések mint minden más osztályban, ahogy itt is, de egész jól megvagyunk.

 Nagy nehezen végigszenvedtem  az összes rohadt órát,és végre indulhattam vissza a koleszba. Általában, mikor az ajtó előtt megállok, előkutatni a kulcsokat, belegondolok, hogy mi van, ha esetleg Levi éppen egy lánnyal van bent. De ez eddig még sosem következett be, és nagyon remélem egy hamar nem is fog. Kinyitottam az ajtót, és realizáltam, hogy megint egyedül vagyok. Remek.Leraktam szokásos helyére a cuccaim, és átvettem valami "itthonit", ami egy fekete farmerből, egy fehér garbó nyakú felsőt, melyből fogjuk rá kilátszottak a vállaim, és az ujjai feketék voltak. Nem mellesleg a hasam is kilátszott belőle, de hát jó idő van. Előszedtem hozzá a bordó bakancsom (mennyi bakancsom van?!), és letettem az ágyam mellé. Bementem a fürdőbe, kifésültem a hajam, és a frufrum (illetve két hosszabb tincset) kihagyva, csináltam két kontyot a fejem két oldalára. Szoktam így mászkálni itthon, ilyenkor Levi mindig mondja, hogy úgy nézek ki mint egy vörös plüssmaci. Letelepedtem az ágyra, ölembe véve a laptopom, és most kivételesen füles nélkül kezdtem el animézni. És mit?Hát persze, hogy a Love Stage!-et...mert a yaoi-nál nincs is jobb dolog a földön!Ja de...ott van az oxigén, az anime, a manga, az Xbox-om, a PsP-m, a Pocky, a csipszek, a kóla, meg persze az én drága Levi-om...meg a laptopom..mindegy!Szóóval, csak ültem az ágyon, kockulva, mikor hirtelen nyílt az ajtó. Villámgyorsan állítottam meg , és felnéztem. Egész nyugodt volt, főleg mióta utoljára láttam bejönni. Ledobta a táskáját az ágya mellé, levette azt a fekete izét (még mindig nem tudom a nevét...nekem akkor is "fekete izé" lesz, és kész!) magáról, és a szekrényéhez lépett.
- Üdv itthon, Ölelés Mester! - mondtam vigyorogva.
- Ja... - ezzel el is intézte, és előszedett egy fekete farmert, egy kék belebújós (??) pulcsit, majd lerúgta magáról a fekete tornacipőjét. Bement a fürdőbe, és magára zárta az ajtót. Hallottam a víz csobogását, majd hogy hirtelen leáll. Még pár percig ezután bent volt, majd kilépett, a bevitt ruháiban.
- Dögös vagy, Holló! - bókolok neki, elpoénkodva.
- Te is, Vörös Törpe Otaku Plüssmaci. - "Ilyen hosszú becenevet?!" 
- Na várj, ez nekem is új....felírom a többi közé! - lerakom a gépem, és az asztalon lévő majdnem teleírt cetlire felírom a "Vörös Törpe Otaku Plüssmacit" is. Igen, Én vezetem, milyen beceneveim vannak!
- Indulhatunk? - kérdezi miközben felhúzza a cipőjét. Egyből fel is pattantam, zsebembe szuszakoltam a telefonom, előkotortam a pénztárcám a táskámból, és már rohantam is ki. Levi csak csendben követett engem, a suli elé. - Kocsival, vagy gyalog? - na igen, neki már van jogsija, engem kocsiba sem mernek engedni. Mármint, Én is szeretnék már vezetni, de Levi fél, hogy összetöröm a kocsit..meg a vizsga biztos ürgét.
- Kooocsiiivaaal! - ugrándozok, énekelve. Nincs olyan túl jó hangom, de ki hallja?!Senki! Levi mosolyogva (he?Tud ilyet is?!) csóválta a fejét, és kinyitotta a fekete járművet. Kérdés nélkül pattantam be az anyósülésre, míg Ő ráérősen foglalt helyet a volánnál. Már alig vártam, hogy felvásároltassam vele a fél üzletet, és hogy elrángassam mangát venni. "Bűnhődj köcsög, BŰNHŐDJ!"

♦♦♦ Chapter 2: "Te csak egy gyerek vagy!" ♦♦♦

Ayako 

- Neked meg mi a fasz bajod van? - húzom ki a fülest a fülemből, és meredek az éppen dühöngő (??) srácra. Én már lassan három órája itt dekkolok az ágyon, a gép előtt, hajamba egy rohadt dögös fekete macskafüllel, rövidnadrágban, egy fehér alapon kék csíkos ingben ami fölé egy fekete pulóvert vettem fel. Mert miért ne?! Viszont hogy az Én drága szobatársam mi a lóherétől lett mérges, nem tudom. Lehet azért, ami délelőtt volt?

 Ugyanis, szerencsétlen itthon hagyta  az esszéit,vagy a kiselőadását..? Tudom is Én, miét?!Tehát, itthon hagyta azokat a papírokat, amin tegnap dolgozott. Én pedig bevittem neki. 

Első óra előtt nem láttam, gondoltam majd ebédszünetben átmegyek hozzá. Úgy is tettem. Felkerestem a termét, és beléptem a nyitott ajtón keresztül. Minden tekintet rám szegeződött, Én pedig elég idegesen megigazítottam a vállamon a fekete táskám, melyen csontváz -vagy afféle- minta volt. Beljebb léptem, melyre a célszemély felállt a padjától. Megálltam a tanári asztal mellett, és összefontam mellkasom előtt a kezeim. Türelmetlenül doboltam a bakancsommal a padlón. Alig ért el hozzám, szinte körbeálltak.

- Nem hiányzik valami? - kérdeztem egyenesen Tőle, nem is foglalkozva a többiekkel.

- Nem hiszem. Miért? - kérdezte olyan hangon, mint általában. Magam elé vettem a táskám, és kihúztam belőle az összetűzött lapokat. Kikapta a kezembe, és magához vont. - Aya, Te egy Istennő vagy! - ilyen bókot életembe nem kaptam. Lefagyva meredtem a kikandikáló fehér ingére, és nagy nehezen eltoltam magamtól. 
- Ne ölelgess. Tudod, hogy utálom, ha hozzám nyúlnak! - néztem rá összehúzott szemöldökkel. 
- Jézusooooom! - rohant oda egy lány visítva, félre lökte Levi-t, és az arcomba hajolt. Hatalmas rózsaszín szemeit rám meresztette, melyek furcsán csillogtak. - Milyen aranyos!
- Hagyd már békén, Yuki! - lökte félre egy fiú az útból. 
- Milyen alacsony! - áradozott egy rövid, vörös hajú lány. 
- Igen, alacsony, kicsi, Zsebtigris meg minden, nem Én tehetek róla hogy 135 centi vagyok! - néztem rájuk semmit mondó arccal. - Aya Meicchiro, másodikos, 16 éves, és léptem, cső! - ezzel félrelöktem mindenkit az útból, és kimentem. Utálom, ha a magasságommal basztatnak, de hát ez van. Még végigszenvedtem két órát, aztán vissza a koleszba. Mivel Levi-nak jóval több órája van, mint nekem, plusz még neki korrepetálni is mennie kell, megint egyedül leszek. Amint beléptem az ajtón, a szekrényhez léptem, kinyitottam az Én "térfelem", bevágtam a táskám, mellé leraktam a bakancsaim, kiszedtem a ruhát, ami éppen most is rajtam van, és bementem a fürdőbe. Megfürödtem, leszedtem azt a semmilyen sminkem (ami csak szempillaspirál volt), felöltöztem, kifésültem a hajam, és visszasétáltam a szobába. Leültem az ágyamra, magamhoz vettem a fiókomba eldugott Pocky-m, a laptopom és a polcról lekaptam a cicafüleim a fülesemmel együtt, és lehet kockulni. A szokásos dolgaim megnézegettem, aztán elindítottam a Kuroshitsuji-t, mert elkezdtem újranézni, de nem fejeztem be. Házit nem kaptunk, tanulni se nagyon kell, és nem azért mert jó fej osztályfőnökünk van, de nem ám!
 Nagyba bámultam a képernyőt, próbálva nem nyáladzani, és figyelve nehogy elinduljon az orrom vére. Élveztem az elő-elő bukkanó Sebastian látványát, mikor kivágódik az ajtó, és Levi lép be rajta, gőzölgő fejjel. Táskáját a szekrény elé hajítja, azzal a felső fekete akármiével  (egyszer mondta a nevét, de elfelejtettem. Ilyen téren szar a memóriám) együtt. Már csak némi gőz, két ördögszarv a fejére, és felcsaphatna démonnak. Míg ezen gondolkoztam, az ágyamhoz lép. Amilyen gyorsan csak tudtam, ledobtam magam mellé a takaróra a gépem. Épp időben, ugyanis felsőmnél fogva felrángatott ülőhelyzetemből, és szinte felemelt. 
- Ezt meg hogy képzelted Ayako? - sziszegi az arcomba.
- Mármint mit? - kérdezem értetlenül. 
- Gondolkozz csak!Hátha eszedbe jut!
- Hogy bevittem neked a papírjaid?Szívesen! - ekkor nagy erővel az ágyamra hajított.
- Mi lenne, ha egyszer normális ember módjára viselkednél?Belehalnál? - kérdezi dühöngve, körbe-körbe mászkálva. 
- Most mi bajod van?Az a problémád, hogy bevittem a cuccod, vagy mi? - kérdeztem értetlenkedve, felállva az ágyam mellé. 
- Nem! - áll meg hirtelen. Szemei szikrákat szórnak, de állom a tekintetét. Sőt, enyémet még jobban az övébe fúrom. - Az a bajom, hogy mindenki velem foglalkozik!
- Van szociális életed!De rossz neked! - hangom szarkasztikától csöpög, de egyáltalán nem érdekel. 
- Nem érted!CSAK velem! - ekkor közelebb lép. - Mindenki pedofilnak állít be. Miattad! - a végére megdöbbenek.
- He? - egyik szemöldököm felvonom, melyre közelebb lép. 
- Jól hallottad!Mióta itt vagy, mindenki azt hiszi, kurogatlak délutánonként! 
- De hát...Te is tudod, hogy ez nem igaz! - mondom kínosan nevetve. 
- És ha ez nem elég, ma még be is jössz hozzánk! - még egyet közelebb lép.

- Te öleltél meg, nem Én Téged! - emelem fel a hangom. - Ezt ne merd rám fogni!

- Ne hazudj. - lép közelebb, és mélyen a szemembe néz. - Tudom, hogy Te terjeszted ezt.

- Hogy Én? - döbbenek le teljesen. - Annyi közöm van hozzá, mint halnak a szárazföldhöz! Majd pont ÉN fogok rólad ezeket terjeszteni vagy mi a- ekkor félbeszakított.

- Miért hittem azt, hogy normálisan fogunk tudni együtt élni...Te csak egy gyerek vagy! - hangja nyílként hasít a szívembe. 

- Cs..csak egy....gyerek? - érzem, ahogy könnyek gyűlnek a szemembe. - Komolyan?HOGY LEHETSZ EKKORA PARASZT?!AZT SEM TUDTAD MELYIK ÉVFOLYAMBA JÁROK!ÖRÜLHETNÉL HOGY VANNAK BARÁTAID!Hogy van kihez menned, ha megbántanak.....mert NEKED vannak.... - ekkor a könnyek végigfolytak az arcomon. - Szerinted, miért nem megyek el a "barátaimmal" sehova?Szerinted, miért vagyok egész nap ebben a retkes szobában?Mert nekem nincs senkim....- még mindig dühösen fürkészte az arcom. - Azért kellett idejönnöm, mert a szüleim kiraktak. Többé nincs családom. Nincs senkim...eddig azt hittem, benned megbízhatok...de tévedtem. - letöröltem a könnyeim, és az ágyra rogytam. Ekkor az ajtó csattanását hallottam meg. Felemeltem a fejem, és Levi sehol nem volt. "Akkor sértődj meg...ha nincs jobb dolgod!"

♦♦♦ Chapter 1: "Vörös Törpe Otaku" ♦♦♦

Levi

 Újabb reggel. Újabb nap kezdődik. Újra be kell mennem az iskolának nevezett pokolba, fonnyadni egész nap. Legalább egy jó dolog van az életemben, az pedig nem más, mint a lakótársam. Amúgy meg elfelejtettem bemutatkozni. A nevem Levi Ackerman, a harmadik évfolyamba járok a Titán Gimnáziumban, ahol nem mellesleg élek is.  Mármint a kollégium részében. Általában, az egy évfolyamba tartozókat osztják össze egymással, de "nálunk" volt valami galiba apapírokkal, és összekerültem Vele. Egy lánnyal. Egy elsős lánnyal. Egy (nem vicc) kibaszott gyönyörű elsős lánnyal. Akivel szemben alszok. Említésre méltó még, a szobánk, Ugyanis, ahhoz képest, ahogy a szülők általában elmesélik és leírják a lakóhelyeket, kellemeset csalódtam. Rögtön az ajtó mellett van egy, két emberre bőven elég szekrény,melytől jobbra van az Én ágyam és az asztalom, amit direkt oda toltam, hogy legyen hova tenni a dolgaim, mikor éppen lusta vagyok. A bejárattól balra van szobatársam ágya, és neki is pont ugyanígy van elrendezve a kis tere. Az Ő ágya végében is van egy ajtó, ami a fürdőnket rejti. És hát, a szoba végében van egy radiátor, meg a két éjjeliszekrény összetolva, csak úgy, és persze egy konyha rész, ami pont akkora, hogy el lehessen férni. Legalábbis, két embernek. Szobatársamról még annyit kell tudni, hogy hosszú élénkvörös haja van, ugyanolyan vörös szemmel, és a neve pedig Ayako Meicchiro. Mikor megismerkedtünk, arra hivatkozott, hogy nem igen szereti az Ayako-t, ezért inkább Aya-nak hívjam. És így is terjedt el a neve. 

 Nagy nehezen kitornáztam a szemem, és lenyomtam a telefonomon az ébresztőt. Aya nyögött egyet, és a fal felé fordult. Nem hiszem, hogy olyan lenne mint a többi lány, ugyanis Ő akármilyen évszak van, egy kinyúlt, hozzá képest elég nagy pólóban és bugyiban alszik. Takarója mindig köré van csavarodva, emellett pedig két nagy párnán alszik. Az egyiket ölelgeti, vagy ledobja a földre, a másikon meg a feje van. Ma sem volt másképp, lába köré volt tekeredve a takaró, egyik párnája a földön hevert. Elmosolyodtam a látványán, aztán végigmértem. Hosszú, egyenes haja össze-vissza állt, pólója hasáig fel volt csúszva, így elém tárult formás fenekének látványa. Ásítottam egyet, majd a szekrényhez léptem. Kinyitottam az ajtajait, és kivettem az amúgy mindig vállfára akasztott egyenruhám. Bevonultam vele a fürdőbe, ahol megmostam az arcom és fogam, elviselhető állapotba hoztam a hajam, majd felöltöztem. Pont kiléptem, és mentem volna be a konyhába, mikor meghallottam Aya ágyának recsegését, és maga a lány nyögését. Felé fordultam, és talán halványan el is pirultam. Frufruja és haja össze-vissza állt, arca még álmos volt, bal kezével a szemét dörzsölgette.

- Jó reggelt, Aranyhaj! - szokásom, hülye becenevekkel illetni reggelente. Ilyenkor nem szól meg.

- Neked is..... - "Ez beteg?"Mindig a magasságommal piszkál, most nem. Hát igen, többek között ez az egyik ilyen.

- Megyek, csinálok egy kávét. Kérsz? 

- Nem, köszi... - ezzel újra elindultam. - Izé...Levi! - visszafordultam.
- Mi az?
- A fürdőben...végeztél? - kérdezte az ajtó felé bökve.
- Már rég, szabad a pálya! - bólintott egyet, és felvakarta magát. Ő is kiszedte az egyenruháját, majd felmarkolta a fekete bakancsait. Egyetlen kikötésük volt a tanároknak: az egyenruha. Azt nem mondták, milyen cipőt húzzunk fel hozzá, csak hogy legyen rajtunk, minden nap egyenruha. És ezt ki is használta, nem is akárhogy!Mióta ide járok, esküszöm nem láttam még lányt, annyira dögösnek az egyenruhájában, mint Őt. Bevonult a fürdőbe, Én pedig a konyhába. Miközben csináltam a szokásos kávém,gondolkodni kezdtem, de nem is tudom min. Leültem a kétszemélyes asztalhoz a helyemre, a reggeli koffein adagom szürcsölgetve, mikor meghallottam azt a nagyon jól ismert kopogást. Aya teljesen felkészülve a mai napra, fekete bakancsaival és térd felettig érő zoknijaival (aminek tetején szegecsek voltak) karöltve, beállt a hűtő elé. Gondolom kereste a reggeli mochi adagját.
- Nincs mochi? - fordult felém, csípőre tett kézzel.
- Tegnap megetted...nem emlékszel? - néztem rá. Lebiggyesztette a száját, és a konyhaszekrényhez lépett. Nagy nehezen előszedte a szekrény egyik polcáról a pandás bögréjét, és Ő is csinált magának kávét, majd amint kész lett, letelepedett elém.
- El kéne menni bevásárolni.... - mondta, az asztalt bámulva. - Meg egy manga boltba.......- nem említettem?Aya egy otaku. Az ágya felett van lépcsősen (??) elhelyezve három polc, a legfelsőn mindenféle figura, a másodikon manga hegyek, az utolsón pedig mindenféle dolog (mint például azok az idétlen macskafülei), és még pár figura. A fala is tele van poszterekkel, illetve a fél ruhatára animék inspirálta (???) ruhákból állt. Nem is említve a magasságát!Ha engem alacsonynak tartottak, Ő nyugodtan megüthette a szintem. 140 centinél nem nagyon lehetett magasabb, így nem keveset kellett bajlódnia a szoknyájával, illetve majdnem gyerekméretet kellett neki hozatni a mellényből. Néha azzal kötekszek vele, hogy a gyerekrészlegnél veszi a ruháit. Ami, lényegében igaz is lehetett.
- Basszus, mennyi az idő? - pattantam fel. Aya ráérősen oldotta fel a telefonját, melynek hátlapján a kedvence (asszem') volt, valami Monokuma.
- Hat ötven... - mondta, és belekortyolt a kávéjába. Amilyen gyorsan csak tudtam, kiittam a maradék kávém, és felpattantam.Villám gyorsasággal száguldottam a cipőmért, amit nagy nehezen felszenvedtem magamra, felkaptam a táskám, melybe beledobáltam a szükséges dolgaim, és rohantam is ki, a kis vöröst hátrahagyva. Ahogy rohantam végig a folyosón, megálltam egyik évfolyamtársam...vagyis évfolyamtársaim ajtaja előtt. Övéjük volt a 23-as szoba. Megpróbáltam kinyitni,de megakadt a kilincs. Ezek még mindig alszanak? Dörömbölni kezdtem az ajtón.
- Petra, nyisd ki! - kiáltottam fel, és elég közelről meghallottam egy nyögést, és hogy a zárral szórakoznak. Lassan nyílt az ajtó, és egy teljesen kócos hajú Petra került elém. A szobában még sötét volt, csak a fürdőajtó volt nyitva, ahonnan fény szűrődött ki.
- Mi van?!- kérdezte csöppet talán idegesen.
- Te még nem vagy kész? - ekkor kilépett a szobatársa, ugyanolyan egyenruhában, mint amiben Én voltam. Egyébként, Petra szobatársa Subaru volt, aki még elsős éveinkben jött hozzánk. Egyből egy hullámhosszra jöttek az alacsony vörös lánnyal, és alig három hét ismerkedés és randizgatás után össze is jöttek. Reménytelenül szerelmes volt belém, de engem nem nagyon izgatnak az olyan lányok, akik kipakolják mindenüket, csak hogy tetszenek másoknak. De hát, áldásom rájuk, csak nehogy majd hozzám jöjjön kisírni magát. Elég nekem kirángatni Aya-t a mély depressziójából, ahányszor megnézi a Death Note-ot. De nem azért, mert az amúgy is főszereplő a kedvence. De nem ám!Egy amolyan mellékkarakter, azt hiszem, nagyon belopta magát a szívébe. Azt mondja, hasonlít rám, csak a szemszínünk különbözik....meg magasabb...és neki nincs felnyírva a haja...jó, csak annyiban hasonlítunk, hogy általában Én is farmert meg pulóvert hordok...ha itthon vagyok. Mindegy is!
- Levi?Te mit keresel itt? - kérdezte a lány mögé állva, átkarolta a derekát, és távolabb húzta.
- Nem kell félned, nem fogok a barátnődre hajtani. Nem nagyon foglalkoztat, csak megnéztem itt vagytok-e még. Én mentem is. - ezzel újra útnak eredtem. Nem kellett valami sokat mennem, alig pár percen belül az iskola ajtaja előtt álltam. Egy pár osztálytársam és végzős lézengett az udvaron, illetve miután beléptem, a folyosón. Ahogy vonultam végig a terem felé, összesúgtak a hátam mögött. Ez megszokott, és nem éppen azért sugdolóznak,mert hogy "milyen alacsony" vagyok. Teljesen másért. Ugyanis, előszeretettel terjesztik rólam, hogy pedofil vagyok, és Aya csak azért lakik velem, mert Ő a kis játékszerem. Egyik nap ez, másnap meg "együtt vagyunk", harmadnapra meg már mással csalom....de most komolyan!Ki akkora perverz, hogy összeboronál Engem, egy elsőssel?!Már nem is nagyon tud érdekelni, ha nincs jobb dolguk, mint hogy velem foglalkozzanak. Megigazítottam a fél vállamon lógó táskám, mikor megpillantottam végre a termet. Kinyitottam az ajtót, és élőholt módjára becsoszogtam. Tanár sehol, ahogy a fél osztály. Eltotyogtam a középsó padsor, legutolsó padjához, levágtam a táskám a pad mellé, jómagam pedig leültem a székre, ott fonnyadni tovább. Mikor meguntam a tábla állandó bámulását,ráfeküdtem a padra, és az ajtót kezdtem el bámulni. Szállingóztak be az emberek, köztük Petra és Subaru, kézen fogva, vigyorogva. "De jó nektek, Én meg majd meghalok....baszki, Aya, mé' nem hagytál aludni?!"-szitkozódtam megállás nélkül. Minden este ez megy, éjfél után valamikor rászólok a lányra, hogy fejezze be. De mégis ki tudja aludni magát. "Vérbeli otaku." - jelentettem ki, és az éppen kettészakadni készülő párocskára pillantottam. Tekintetem összetalálkozott Subaru-éval. Halvány lila szemei szikrákat hánytak, a fejében szerintem négyszer megfojtott, kétszer felakasztott, ötvenszer felgyújtott, és esetlegesen egyszer megerőszakolt. Kinézem a csávóból, hogy pedofil!Sosem bírtam a pofáját, főleg mikor egyszer eljött hozzánk, és olyan szemekkel nézte Vörös Törpe Otaku-t, mintha fel akarná falni. De Én azt nem hagyom!Az Én szobámban nem!És főleg nem fogom hagyni, hogy belőle ribancot csináljon! 
 Gondolatmenetem a másodikosok osztályfőnöke, Smith tanár úr zavarta meg, aki nem mellesleg a fizika és matek tanárunk. Helyére parancsolta a gerlepárt, és nekikezdett az órának. "Ma Én még meg fogok halni...érzem...."